Minimesék
Írták és rajzolták:
A SZENTENDREI GYEREKEK
Segítette:
Nagy Katalin
Szerkesztette:
Pethő Zsoltné
Lektorálta:
Balogh László és Rigó Béla
Készült: 1979-ben, a KLKF. házinyomdájában 700 példányban.
BEKÖSZÖNTŐ
Kedves Olvasó!
Azok a gyerekek, akik 1973-ban részt vettek Szentendrén az első olvasótáborban, ma már középiskolákban, egyetemeken tanulnak. Magukkal vittek azonban a táborból valami életre szóló kincset, az önformáló kiváncsiságot, a felfedezés, az alkotás örömét.
A Bükkös-patak völgyében, a fenyveserdő aljában évről-évre megszervezett olvasótábor alkotó hangulata nagyon alkalmas volt arra, hogy kisebb-nagyobb közösségekben a gyermekek megszólaljanak, sajátos véleményt mondjanak. A város művészeti hagyományai, a neves képzőművészek jelenléte, város pezsgő kultúrális élete és a fiatalok nagyfokú érdeklődése nyomán novellák, versek, regényhősök öltöttek alakot papíron, agyagban, tűzzománcon, bábalakok formájában. A tábor termélszetesen csak úgy szolgálhatta a gyerekek irodalmi, művészeti nevelésének ügyét, ha az általános iskolában végzett munkára, az ott szerzett ismeretekre épített.
Az olvasótábor hat éve alatt tengernyi értékes alkotás született. Ennek töredékét válogattuk ki kicsit összegzés, kicsit előre tekintés céljából, mert hisszük, hogy ez a kitárulkozás idővel egyre több fiatal természetes igényévé válik.
A Hazafias Népfront kezdettől részt vett a táborok szervezésében, munkájában. Ezért kétszeresen örülünk a hat év legszebb eredményeit bemutató kis kiadványnak, melynek megjelenéséhez a Gyermekek Nemzetközi Éve méltó alkalmat kinál.
Turcsányi Imréné
A Hazafias Népfront Szentendrei Városi Bizottságának titkára
Egyszer volt, hol nem volt...
Szentendrén volt, az olvasótáborban, az elmúlt nyáron. Iró-olvasó találkozóra hívtak, és én mentem nagy örömmel, mint mindig, mindenhova. A gyerekek sok mindent kérdeztek, mint mindig és mindenhol. Egy témánál azonban úgy belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy ott is aludtam, és másnap folytattuk, és a következő tanévben is folytattuk, és valami olyasmi kerekedett ki ebből, mint még soha, sehol.
A "Mini-mesék" cimű könyvemről beszélgettünk. A gyerekek kérdezték, hogy mennyi a történetekben az "igazi" és mennyi a "kitalált". Azt feleltem, ezek a "mesék" mind igazak, megtörténtek a valóságban a tanítványaimmal, a fiammal, a fiam barátaival, az én barátaim fiaival.... A gyerekek először csodálkoztak, majd lelkesedtek, aztán rosszkedvük lett. Nem igazság, mondták, hogy másokkal mennyi érdekes dolog történik, ővelük meg soha semmi! Bizonygattam, hogy velük is rengeteg érdekes dolog történik napjában, fogadni mernék! De nem fogadtunk, hanem közös erővel figyelni kezdtük a napi eseményeket. És kiderült, hogy... a faházakban nemcsak aludni szokás, hanem világgá mennek onnan egyesek, hogy a tánczenére nemcsak táncolni, hanem mosogatni is lehet, hogy a céllövölde... a szivárványszínű cipőpucoló...
vagyis: a gyerekek észrevették maguk körül "az érdekeset". Észrevették, le is írták. Ott a táborban olvasták fel műveiket. Nagy siker volt! Gratuláltak a tanárok, a gyerekek, még a vándor-tábor lakói is.
Én meg elneveztem "Szentendrei mini-mesék"-nek a hallott elbeszéléseket.
A tábor bezárult, a szünidő is véget ért, de a közös mesélőkedvünk nem, de nem ám! A szentendrei Gyermekkönyvtárban megalakult a "Mini-mese-klub". Engem is felvettek. Rendszeresen találkoztunk, felolvastunk, megvitattuk, kijavítottuk azokat a minimeséket, amelyeket a klub tagjai írtak az év során.
A legjobbakat most közreadjuk. Reméljük, jó szórakozást, örömet szerez majd az olvasóknak is. Mert mi, mini-mese-írók, sok örömet találtunk e közös tevékenységben.
NAGY KATALIN
